Először is, szeretnénk elmondani, hogy ez a bajnokság
nem csak kizárólag a győzelemről szól, hanem főleg
a szoros, test-test elleni versenyzésről. Sokkal
nagyobb élvezeti értéket jelent egy szoros verseny,
mint egy menetelésszerű győzelem.
Ha a fent vázolt hozzáállással fogtok neki a
versenyzésnek hamar megtapasztalhatjátok, hogy
minden tekintetben több örömet szerez egy tiszta,
korrekt verseny, mint a minden áron győzni akarás.
Tehát mi tiszta versenyeket szeretnénk,
nagy csatákkal, de a lehető legkevesebb ütközéssel
és lökdösődéssel. Ezt nem mindig könnyű kivitelezni,
de minden résztvevő feladata, hogy ésszerűen versenyezzen,
úgy mintha tényleg egy Forma 1-es autót vezetne.
Az itt olvasható szabályok azért születtek, hogy
keretek közé foglaljuk mit lehet és mit nem a
versenypályán, így megkönnyítve mindenki dolgát.
Ebből fakadóan minden bajnoki versenyen kötelező
betartani őket, nem árt ha kívülről ismeri
mindenki a félreértések elkerülése végett.
A szabályok lényegében véglegesnek tekinthetőek,
bár kisebb változtatások elképzelhetőek az összecsiszolódás
után. Amennyiben változik valami, levélben minden
résztvevő értesítést kap. A Bírói Testület
feladata a szabályok frissítése és közhírré tétele,
a módosítások mindig a következő bajnoki Versenyen
lépnek érvénybe.
02.
Bírói Testület
A
Bírói Testület három, a bajnokságban
is aktívan résztvevő tagból áll: Mozso,tivi és hmmmmm
Felelős a szabályzat elkészítéséért és a
szabálytalankodó résztvevők megbüntetéséért.
A testület tagjai nem részesülnek külön elbánásban
amennyiben szabálytalankodnak.
Ha valamelyik bíró is érintett egy ügyben,
akkor természetesen a döntéshozatalból kimarad.
Csak és kizárólag a testület tagjai ítélkezhetnek
egy adott szituációban, egy adott versenyző
felett.
A bajnoki versenyek alatt Mozso, tivi
és hmmmmm lesz a Szóvivő.
Csak a BT tagoknak lehet
az időmérő és a verseny alatt megszólalni.
A testületnek legfeljebb 14 napja van, hogy
kihirdesse a verseny hivatalos végeredményét.
A résztvevők e-mail vagy MSN
segítségével mindig értesíthetik a Bírói
Testületet, vagy annak különálló tagjait,
ha valami fontosnak vélt dolog kimaradt
Annak
ellenére, hogy a játék támogatja a chatelést,
ez mégsem lesz engedélyezve, mert nagyon zavaró,
ha valaki éppen a pályán van.
Tilos chatelni az Időmérő
edzés és a Verseny alatt (megszegése büntetést
von maga után).
Tilos az automatikus chat
használata az egész bajnoki Verseny során.
Csak és kizárólag a Szóvivőnek
lehet megszólalnia az Időmérő edzés és a Verseny
alatt. Ő fog információkat adni és elmondani
mikor mit kell tenni.
Ha az Időmérő után a Szóvivő megkérdezi, hogy
mindenki készen van-e, akkor mindenki nyugtázza
vissza rdy / ready / igen / nem üzenettel.
Amennyiben valaki 2 percen belül
nem reagál a Szóvivő kérdésére, akkor a verseny
nélküle indul el.
Amennyiben valami nagyon fontos
dolog miatt mégis úgy érzi valaki, hogy beszélnie
kell valamelyik résztvevővel, akkor azt
MSN-en, vagy az IRC Chat-en
keresztül tegye!
Az IRC Chat
elindításához először telepíteni kell
a MIRC programot (letölthető
innen), majd utána erre a linkre
kell kattintani: irc://irc.irchat.tv/hf1l.
Amennyiben mégsem menne autómatikusan, akkor a
következőket kell beállítani:
IRC Szerver: irc.irchat.tv
IRC Port: 6667
Csatorna: #HF1L
Az IRC Chat
mindenki számára kötelező, mert
a szerveren fellépő esetleges kommunikációs problémák
miatt ez az eszköz ad lehetőséget a további egyeztetésre.
Az Időmérő edzés és a bajnoki Versenyek alatt
pedig csak ezen keresztül lehet
beszélgetni.
04.
Versenykörülmények
A
következő beállításokkal zajlanak majd a HF1L
bajnoki versenyei:
Versenytáv: 50%.
Üzemanyag fogyás: 2x.
Gumikopás: 2x.
Mechanikai hibák: kikapcsolva.
Autó sérülés: 33%.
Időjárás: száraz idő.
A következő vezetési segítségeket
lehet használni: Auto
shifting, Traction Control,
Clutch Assistence. Semmilyen
módosított file és egyéb trükk nem legális, ezek
használata retorziót von maga után!
A HF1L bajnokságban
a Mechanikai hibák ki vannak kapcsolva, ezért
a Brake Duct és a Radiator 7-re növelhető.
Más bajnokságokban, on-line versenyeken elképzelhető,
hogy vissza kell állítani!
05.
Verseny elhalasztása
Abban az esetben,
ha a szerver valamilyen műszaki probléma miatt
nem képes stabilan hostolni a bajnoki verseny
el lesz halasztva és egy újra kitűzött időpontban,
a versenyévad végén kerül megrendezésre. Amennyiben
a szerver műszaki problémája előre látható és
nagy biztonsággal elmarad a verseny, akkor ezt
a Fórumon
vagy a levelezőlistán (hf1l@primlista.hu) keresztül
tudatjuk mindenkivel.
Amennyiben igény van rá, a bajnoki Verseny elhalasztása
ellenére is lesz lehetőség aznap versenyezni.
Ez már nem fog hivatalos futamként beszámítani
a pontversenybe, csak amolyan kikapcsolódás,
levezetés lesz. Ehhez a résztvevők kettő
vagy három csoportra oszlanak és megbeszélés szerint,
külön szervereken folytatják.
06.
Vezetési szabályok
A
következő vezetési szabályok mindenkor
érvényesek, még a nem hivatalos versenyeken
is. Betartásuk kötelező, megszegésük súlyos büntetést
von maga után.
Tilos levágni a kanyarokat,
lassítókat, lerövidíteni az utat.
Tilos ütközni a másikkal,
meglökni és ezzel előnyt szerezni. Szándekos
ütközés azonnali kizárással jár!
Tilos a forgalommal szemben
közlekedni, ez azonnali kizárással jár!
Tilos tolatni a pályán. A
tolatás csak akkor engedélyezett, ha a boxban
kismértékben túlcsúszik valaki a csapatán, illetve
ha a pályán olyan helyzetbe kerül, amikor csak
tolatással tud a pályára visszatérni.
Tilos tolatással újra lendületet
szerezni egy esetlegesen elrontott kanyar után.
A hibák következményeit mindig fel kell vállalni.
Kötelező a belső nézet használata
a tükrök miatt.
A Bírói Testület
mindig árgus szemekkel figyelni fog,
szabályszegések esetén azonnali következményekkel
is számolni kell a résztvevőnek.
06.1. Előzés
Az előzés a valós
életben is az egyik legkritikusabb pontja a versenyzésnek.
Nincs ez másként a szimulátorok világában sem,
azonban a monitor jelentősen beszűkíti a látómezőt,
sokkal nehezebb a szükséges információk birtokába
jutni. Mindenkit szeretnénk megkérni, hogy gondolja
át pontosan hol, mikor és hogyan kísérli
meg majd az előzést. Mivel reményeink
szerint a HF1L bajnokság szoros,
nagyjából egyforma képességű versenyzőket tömörít
majd, így irreális arra gondolni,
hogy egyszerre több ellenfelet
is képes valaki majd megelőzni egy kanyarban.
Ez vonatkozik a rajt utáni első
pár kanyarra is, mindenki autózzon kivárásra,
a versenyek elég hosszúak ahhoz, hogy ne az első
körben akarja mindenki eldönteni a küzdelmet.
Semmi értelme egy meggondolatlan, esetleg őrűlt
kísérlettel elrontani mások és persze a saját
magunk szórakozását.
A támadó versenyző csak akkor
kísérelheti meg az előzést, ha közel azonos
távolságra van a kanyar bejárati ívétől,
mint a védekező versenyző. A védekező félnek van
teljes joga először a kanyarra
ráfordulni, az általa választott tetszőleges íven,
kivéve, ha a támadó autójának
első tengelye már a védekező fél bukósisakjának
vonalába ért.
A fentiekből látszik, hogy az előzésnél kulcsfontosságú
a két autó közötti megfelelő sebességkülönbség,
azonban a láthatóan elnagyolt,
több autónyi távolságból megkísérelt előzés nem
minősül szabályosnak, hiszen nem lehet
felhasználni a védekező fél autóját a pályán maradáshoz.
Ráadásul a védekező fél nem láthat mindent
a tükörből, tehát elsődleges szempont az átgondoltság.
06.2. Feltartás
/ Blokkolás
A tükrök
használata kötelező, nélkülük nagyon
nehéz megítélni hátul lévő autó helyzetét. Tilos
szándékosan feltartani a lekörözéshez
készülődő versenyzőt. Illik elengedni olyan hamar,
ahogy csak lehet, anélkül természetesen, hogy
felesleges balesetveszélyt teremtene a lekörözendő
pilóta.
Egynél többször nem megengedett
a védekező versenyívének szándékos megváltoztatása
a támadó versenyző viselkedése alapján, tehát
nem lehet cikázással (több mint
fél autónyi oldalirányú helyzetváltoztatás) és
irreális ív választással megakadályozni az előzési
kísérletet.
06.3. Ütközés
/ Meglökés
Abban az esetben,
ha valaki egyértelműen meglöki
az előtte lévőt (aki ennek hatására kicsúszik
/ elveszti uralmát az autója felett / letörik
valamely alkatrésze) büntetést kap,
kivéve ha már őt magát is korábban
meglökte valaki. Mindenki próbálja meg elkerülni
az ilyen típusú baleseteket.
Lásd: Büntetések
szekció.
Ha a hátul haladó akkor löki meg az előtte lévőt,
amikor az elől haladó már elveszítette
uralmát az autója felett és / vagy kicsúszott
a palyáról, illetve már kiesett a versenyből,
akkor nem kap büntetést.
Bármilyen nemű hirtelen, indokolatlan, előre
nem sejthető fékezés nem megengedett. A bajnoki
Verseny közben tilos a fékezést próbálgatni,
és ezzel nehéz helyzetbe hozni a hátul lévőt.
06.4. Zászlók
szabályai
A program rendelkezik
beépített zászló rendszerrel, aminek figyelembe
vétele kötelező. A játék által kiadott
utasításoknak megfelelően kell viselkedni minden
körülmények között.
Sárga zászló: közelben baleset
vagy kicsúszás van, óvatosabb vezetés kötelező.
Ha szükséges, akkor megfelelő lassítással kell
alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.
Előzni tilos a sárga zászlós szakaszon!
Kék zászló: hamarosan lekörözés
lesz, el kell engedni a leköröző versenyzőt
/ versenyzőket. A program háromszor szólít fel
az elengedésre, utána fekete zászlót és stop&go
büntetést ad.
Fekete zászló: büntetést
kapott a versenyző, általában stop&go-t.
A boxban le kell tölteni a büntetést.
Amennyiben a büntetés a versenyből való kizárás,
akkor kötelező a box-ba menni és ott leparkolni
az autót. Tilos úgy körözni,
hogy valakit diszkvalifikáltak a versenyből.
06.5. Pálya
átvágás / pálya elhagyás
A HF1L bajnokságban
nem megengedett a pálya szándékos átvágása,
a lassítók lerövidítése. A vágások büntetése azért
lett kitalálva, hogy NE szerezzen senki se jogosulatlan
előnyt, azért mert az rFactor nem számolja a fenéklemez
károsodását megfelelően és emiatt könnyedén lehet
vágni.
Pályának minősül, a fehér
vonal és adott esetben a rázókövek (kanyarban)
által határolt terület. A rázókövek a világon
mindenhol a pálya részét képezik.
Vágásnak minősül, ha az autó
felénél több már nincs a pályán. Tehát egy rázóköves
résznél a rázókőről az autó fele lóghat csak
le!
Nem minősül vágásnak, ha
valaki láthatóan elfékezi magát / megpördül
/ elenged valakit / balesetet szenved / baleset
vagy megpördülés megelőzése miatt megy ki a
pályáról.
A pályaelhagyások besorolásánal a Bírói
Testület a szerver replayt megtekintve
fog dönteni.
07.
Időmérő edzés szabályai
Az
Időmérő edzés 15 perc hosszúságú, mely
során maximum hat kört lehet megtenni.
Ezen időtartam alatt mindenkinek legalább egy
érvényes, mért kört kell mennie.
Tilos chatelni és az automatikus
chatet használni.
Tilos levágni a kanyarokat,
lassítókat, lerövidíteni az utat.
Tilos kimenni a pályára a
piros lámpa kialvása előtt.
Tilos feltartani a felvezető
kör alatt a többi versenyzőt.
Tilos tolatni a pályán. A
tolatás csak akkor engedélyezett, ha a boxban
kis mértékben túlcsúszik valaki a csapatán,
illetve ha a pályán olyan helyzetbe kerül, amikor
csak tolatással tud a pályára visszatérni.
Tilos tolatással újra lendületet
szerezni egy esetlegesen elrontott kanyar után.
A hibák következményeit mindig fel kell vállalni.
Az Időmérő edzés zárt lesz,
aki technikai probláma miatt lekapcsolódik az
csak a Warm-Up alatt tud visszakapcsolódni.
A tényleges rajtsorrend meghatározásánál
az Időmérő edzés végén lementett kép
fog segítséget nyújtani. Akik technikai hiba,
vagy késés miatt nem tudtak mért kört menni, azok
a rajtrács végéről indulnak a
szerverre való belépés ideje szerint rendezve.
Az a versenyző, aki az Időmérő alatt futott mért
kört, de lekapcsolódott, az visszakapja
a köridejét, amennyiben hitelt érdemlően
bizonyítani tudja azt. Ehhez javasolt kép mentése
a köridő megfutása után, majd az IRC Chaten Bírói
Testület megkeresése.
08.
Verseny szabályai
A
bajnoki Verseny az eredeti versenytáv 50%-a lesz.
Az összes Vezetési
szabály érvényes.
Tilos chatelni és az automatikus
chatet használni.
Tilos levágni a kanyarokat,
lassítókat, lerövidíteni az utat.
Tilos kimenni a pályára a
piros lámpa kialvása előtt.
Tilos a boxutca kijáratát
jelző fehér vonalat több, mint az autó felével
átlépni.
Tilos feltartani a felvezető
kör alatt a többi versenyzőt, a boxból rögtön
az ideális ívre vágni.
Tilos a forgalommal szemben
közlekedni, ez azonnali kizárással jár!
Tilos tolatni a pályán. A
tolatás csak akkor engedélyezett, ha a boxban
kis mértékben túlcsúszik valaki a csapatán,
illetve ha a pályán olyan helyzetbe kerül, amikor
csak tolatással tud a pályára visszatérni.
Tilos tolatással újra lendületet
szerezni egy esetlegesen elrontott kanyar után.
A hibák következményeit mindig fel kell vállalni.
Sebességtúllépés figyelve lesz, a program
utasításai szerint kell letölteni a büntetést.
Aki elveszti kerekeit, annak
a versenyt fel kell adnia,
mivel eme a sérülés nem javítható!
A Versenyt megelőző Warm-Up
alatt mindenki megtudja majd a tényleges rajtpozícióját.
09.
Rajtprocedúra
A
következő forgatókönyv szerint zajlik a HF1L 2008-os
évadban a rajtolás:
Mindenki betölti a versenybeállítását, leellenőrzi,
hogy nincsenek-e BUG-jai.
Lásd: BUG-ok
ismertetése
Ezután beül a versenyautójába.
Rajtolás a kialvó piros lámpákra.
Természetesen tilos a rajtnál való
kiugrás. Aki mégis kiugrik, az Büntetést
kap.
A rajtnál való kiugrásokat
a szerver automatikusan időbüntetéssel sújtja,
melyet négy körön belül kell letölteni a boxban,
különben a kiugró versenyzőt diszkvalifikálja
a program! A Bírói Testület,
a program által kizárt versenyző eredményeit nem
tudja elfogadni.
10.
Büntetések
A
következő büntetésekkel kell számolnia annak,
aki megszegi a szabályokat:
Rajtnál való kiugrás: program
által adott STOP AND GO a boxban.
Meglökés: 10 vagy 20mp időbüntetés,
súllyosságtól függően.
Szándékos és/vagy felelőtlen meglökés:
versenyből való kizárás. Továbbá 3, azaz három
bajnoki pont levonás.
Rajtbaleset okozása (kettő másik autó
érintett): 20mp időbüntetés. Továbbá
1, azaz egy bajnoki pont levonás.
Nagy rajtbaleset okozása (kettőnél
több másik autó érintett): 20mp időbüntetés.
Továbbá 2, azaz kettő bajnoki pont levonás,
illetve adott esetben következő bajnoki versenyről
való eltíltás.
Boxutca kijáratát jelző fehér vonal
átlépése: 10mp időbüntetés.
Chatelési szabály megszegése:
1 bajnoki pont levonás.
Folyamatos (2-nél többszöri, szándékos)
pálya átvágás: minden egyes további
vágás 5mp időbüntetés. Pl. három vágás: 5mp
büntetés, négy vágás: 10mp és így tovább.
Három mért kör megtételének elmulasztása
Warm-Up alatt: 1 figyelmeztetés.
(elévülés 2 verseny után)
2 figyelmeztetés összegyűjtése:
1 bajnoki pont levonás. (minden egyes figyelmeztetés
2 verseny után évül el)
A Bírói Testület
a szerver visszajátszás elemzése után osztja ki
a büntetéseket.
Minden más esetben,
amikor a program büntetést ad (korai rajt, sebesség
túllépés, kanyar átvágás, stb.) a program által
elmondottak szerint kell eljárni. Ennek elmulasztása
esetén a játék diszkvalifikálja
a versenyzőt. Ekkor a versenyzőnek véglegesen
a box-ba kell állnia.
11.
Csapat és autóteljesítmény szabályok
Az
egyéni pontversenyen kívül a csapatok pontversenye
is meghirdetésre fog kerülni. A csapat pontversenyben
a büntetés pontok is számítanak. Mivel a HF1L
bajnokságban minimálisan 15 versenyzővel szeretnénk
egyszerre játszani, így a tankolások alatt gondot
okozna, ha kettőnél több egyforma autó lenne.
A Bírói Testület feledata a versenyzők
csapatokra osztása. Egy csapatban két
versenyző lehet maximálisan.
A 2004-es évadtól kezdődően
lehetőség van tartalék versenyzőként részt
venni a bajnokságban.
A tartalék versenyző lehetőségei:
részt vehet a nem hivatalos és a bajnoki
versenyeken, abban az esetben, ha van szabad
autó
ha a bajnoki versenyen mind a 22 aktív
HF1L versenyző jelen van, akkor a tartalék versenyzők
nem indulhatnak
csapatpontot nem szerezhet, hiszen
előfordulhat, hogy más-más autóba tud csak beülni
egyéni pontokat viszont szerezhet és versenyezhet
az egyéni bajnoki címért
az összes szabály vonatkozik rá
adott esetben (üresedés) átülhet az aktív
HF1L pilóták közé (helyét egy másik tartalék
pilóta veheti át) feltéve, ha ezt írásban
kéri és a BT jóváhagyja
Viszont azt sem szeretnénk,
hogy a gyengébb autókba beosztott versenyzők tényleges
hátrányt szenvedjenek el, ezért az autók
fizikája módosítva van. Tehát az autók
között csak a külső festés lesz a különbség, minden
autó azonos tulajdonságokkal rendelkezik. A szükséges
módosításokat tartalmazó HF1L modinnen
tölthető le.
12.
Tervezett lebonyolítás
A
HF1L bajnokság versenyeinek sorrendjét
tekintve, a pontos dátumokat a Versenynaptár
alatt lehet megnézni. A bajnokság pontozása a
2004-es FIA szabályzat szerint
zajlik, a pontverseny eredménye itt
látható. A verseny akkor minősül hivatalos
HF1L bajnoki versenynek, amennyiben legalább
2 BT tag jelen van.
A bajnoki Versenyek a következő
szisztéma szerint kerülnek lebonyolításra:
19:00 Szerver elindul, az
első szabadedzés elkezdődik
(minden csütörtökon és szombaton).
21:30 Időmérő edzés kezdete,
aki eddig nem kapcsolódott a szerverhez, az
majd csak a Warm-Up alatt fog tudni, és a rajtrács
végéről kell indulnia. Időmérő edzés 15
perc hosszú.
Warm-Up, akik kimaradtak,
most tudnak csatlakozni a szerverhez. A Warm-Up
15 perces, minimum 3 mért kört
kell megtenni.
Verseny.
Gyülekező az IRC Chat szerveren,
verseny megvitatása.
A bajnoki versenyek 2
hetente, csütörtöki napon, 21:30 időpontban
vannak.
Részletek: Versenynaptár
A szerveren egyszerre
több autós bajnokság is osztozik, minden
napon más társulat használja. A csütörtöki
és a szombati nap biztosan a miénk, tehát
ezeken a naponkon lehet a HF1L hivatalos
bajnoki versenyeket megrendezni.
Természetesen a köztes
időben nem bajnoki, kikapcsolódásnak
szánt futamok is lesznek, melyek nem számítanak
bele a pontversenybe, mint pl. a 100%-os versenytávval
lebonyolított futamok.
A szerverhez való kapcsolódás
IP cím alapján fog történni,
melyet az IRC Chaten közlünk majd, ennek kivülállók
számára történő kiadása nem megengedett,
aki a HF1L bajnokságban szeretne
versenyezni, annak a Bírói Testületen
keresztül kell jelentkeznie. Lásd: Jelentkezés.
13.
Pontozás
A
2004-es FIA szabályzat szerinti
pontozás lesz a bajnokságban.
Első helyezett: 10 pont.
Második helyezett: 8 pont.
Harmadik helyezett: 6 pont.
Negyedik helyezett: 5 pont.
Ötödik helyezett: 4 pont.
Hatodik helyezett: 3 pont.
Hetedik helyezett: 2 pont.
Nyolcadik helyezett: 1 pont.
Azok a versenyzők, akiket a
program pontszerző helyen rangsorol, azonban a
versenyt nem fejezték be, viszont a versenytáv
legalább 90%-át lefutották, azok jogosultak
a helyezéseik után járó pontokra.
14.
Verseny újraindítása
Csak
abban az esetben kerül sor a
bajnoki Verseny újraindítására, ha a szerver technikai
probléma miatt lefagy, vagy a
mezőny 50%-a feladja a harmadik
kör kezdetéig. Extrém esetekben nagyon nagy veszteségi
aránnyal járó rajtbaleset esetén
is elképzelhető az újraindítás, de ehhez a Bírói
Testület döntése szükséges.
Akik az első két körben bármilyen
okból kifolyólag úgy döntöttek, hogy feladják
a versenyt, azok a harmadik kör kezdetéig
a játékon belül, a chatet használva jelezhetik
a Bírói Testületnek, hogy megvan a verseny újraindításához
szükséges 50%-os arány.
Csak és kizárólag az
"50% megvan" üzenet beírásával jelezhetnek.
Más chatelés nem megengedett, és az büntetést
von maga után.
Az 50% kiszámításához az eredeti,
a rajtnál felsorakozott mezőny létszámát
kell alapul venni, tehát az esetlegesen
a játékből kilépett versenyzőket is.
15.
Bug-ok, lag / akadozás és internet kapcsolat gondok
Vezetésnél
tekintettel kell lenni az internet néha megbízhatatlan
mivoltára. A követési távolság megválasztása rendkívül
fontos ilyen esetekben. A Bírói Testület
nem fogadja el az ütközés felelősségének megállapításakor
az internetre való hivatkozást, annak ellenére,
hogy tudjuk az ilyen esetek néha kivédhetetlenek.
Mindenkinek magának kell a megelőző lépéseket
megtennie ilyen esetekben.
A Bírói Testület
felszólíthatja a nagyon akadozó résztvevőt a szerver
azonnali elhagyására a zökkenőmentes lebonyolítás
érdekében, azonban reméljük ilyesmire nem lesz
szükség.
Az rFactorban, főleg internetes
játék alatt gyakran vannak kisebb zűrök
és problémák, melyek megkeseríthetik
a versenyzők életét. Mindenkinek a saját
jólfelfogott érdeke, hogy ezeket észrevegye
és még időben szóljon.
Időmérő BUG: Miután először kihajtottál a pályára
az időmérőn és utána befejezted a mért körödet,
vagy visszatértél a boxba (akár ESC-el) a játék
magától visszatölti a kedvencnek
beállított autó beállítást, vagy ha ez nincs,
akkor egy alapértelmezettet.
Megoldás:
Mielőtt másodszor is kihajtanál a pályára, MINDIG
töltsd be azt az autó beállítást, amivel
menni szeretnél.
A Szabadedzés végén,
és a Warm-up végén MINDENKI üljön be az autójába
és nézze meg, minden úgy van-e, ahogy
kellene. Üzemanyag megfelelő-e, működik-e
a tükör, stb. Ehhez nem kell kihajtani
a boxból, csak beülni az autóba. AKINEK
a fenti problémája van, azonnal jelezze!
16.
Óvás benyújtása
A
Bírói Testület nem fogja minden
egyes versenyzőnek a teljes versenyét visszanézni
szabálytalanságok után kutatva, így az eseteket
az érintetteknek maguknak kell majd a Bírói
Testület felé jelezniük, kikérve a hivatalos
állásfoglalást.
Ha egy esetről nincsen
óvás, akkor a BT semmilyen döntést nem fog hozni
az esettel kapcsolatban, úgy veszi, hogy semmi
sem történt. Tehát a BT csak olyan incidenseket
fog megvizsgálni és értékelni, amiről óvást nyújtotok
be. Ha a versenyt követő szombat 24:00-ig nem
érkezik óvás egy incidensre, akkor az esetet elévültnek
tekintjük, későbbi felülbírálatra nincs lehetőség.
A bajnoki Versenyt követő szombat
24:00-ig a weboldalon kell jelezni
az esetet, a következő helyen:
óvás benyújtása
Meg kell adni a bajnoki verseny nevét.
Meg kell adni az incidens időpontját
(másodpercben, replay alapján).
Meg kell adni az eset rövid,
lényegretörő magyarázását saját
szemszögből nézve.
Meg kell adni az incidensben érintett
versenyzőket.
Ezek után a Bírói Testület
kiadja a hivatalos állásfoglalását, amely ellen
azonban a feleknek fellebbezési joguk
már nincs.
17.
Verseny kihagyása, nem megjelenés
Ha
valamilyen okból kifolyólag valaki nem fog tudni
versenyezni a kitűzött időpontban, akkor a bajnoksági
Verseny előtt értesítenie kell a Bírói
Testületet e-mailben, vagy a fórumon
keresztül. Azok akik az utolsó 4 bajnoki versenyből
3-on nem vettek részt, a szabályzat értelmében
tartalék versenyzőkké válnak.
18.
Verseny utáni szabályok
Amint
végetért a Verseny, mindenkinek a boxba
kell hajtania és leparkolnia az autóját.
Továbbra is chatelési tilalom
van, hiszen a körhátrányba kerültek még kint vannak
a pályán és számukra értékes pozíciókért folyhat
a csata. Amint a Szóvivő jelzi, hogy a Versenynek
hivatalosan vége, szabad chatelni.
19.
Egyéb rendelkezések
A
verseny során előfordulhatnak olyan esetek, melyek
nem alkalmazhatóak egyértelműen a szabálykönyvben
leírtaknak megfelelően. Az ilyen esetekben a BT
egyedi döntéseket hozhat.