2006. január 12,
csütörtök, szokásos 21:30-kor Pálya:
Ausztrália
Majd ezt követi Malaysia és utána Bahrain,
ezután felvesszük a valódi 2006-os versenynaptár
fonalát. A bajnokik között a megszokott 2 hetes
szünet lesz. A versenynaptárat hamarosan közzétesszük.
December 24-én elmarad a gyakorlás a Szenteste
miatt. Boldog Karácsonyt mindenkinek.
Felkészülés az új évadra
- második eresztés
2005.12.11.
-
16:50
Kijavításra
került az Engine Brake Map hiba az új fizikában,
most már kettő az alapértelmezett, nem pedig négy.
A javításhoz töltsétek le újra a Patch 2-t innen:
Spet jóvoltából felraktam egy Maláj setupot az
új fizikához, azoknak akiknek az én setupom nem
jött be. Véleményem szerint érdemes megnézni Spet
setupját is, sohasem tudni kinek mi a tuti. Mégegyszer
köszi Spet !
Az új évad kezdete most már biztos, hogy
2006 januárra tolódik.
Nagyon közel vannak az ünnepek és a BT tagoknak
még van elmaradásuk a "tavalyi" idényből
is. Egyszerűen reménytelen, hogy utólérjük magunkat.
Ezen kívül gondolom nektek is most nagyon sok
a teendő. A köztes időben gyertek el gyakorolni
azért a szokásos időben.
Japán Nagydíj - ZigZag
féle movie
2005.12.03.
-
09:45
Felkerült a
ZigZag által készített Japán bajnoki videó. Érdemes
letölteni: innen
Letöltéssel próbálkozni kell, a szerver néha
túlterhelt.
Végre felkerültek
a szeptemberi találkozó képei. A fotós Tivi volt,
és nehéz feladat a sok jó kép közül a legjobbakat
kiválasztani. Dave munkája nyomán a köridő táblázat
is megszületett.
A következő találkozóra azokat is várjuk, akik
legutóbb nem tudtak eljönni.
Felraktam egy
setupot az új fizikához, ami lehet segít azoknak
akik még nem hangolódtak át az új modra.
Az új fizikával kapcsolatban egy-két dolgot szeretnénk
még elmondani:
- a motor 15.500 és 16.500-as fordulatszám között
a legerősebb, 18.500-nál már 28%-al kevesebb a
nyomatéka, míg 19.500-nál 61%-al. Tehát az ideális
fordulatszám leszabályozás valahol 18.000 és 18.500
között van, ezt érdemes a setupban állítgatni,
mert a végsebességnél számít. (alapbeállítás 18.000)
- a motorfék (engine brake map a setupban) értéke
most alapból 4-es, ez tavaly 2 volt. Akiknek 2-es
beállítás mellett sem okozott gondot az intenzív
fékezés, azok állítsák vissza 2-re. Az engine
brake map növelésével fékezéskor az autó nem hajlamos
annyira a megpördülésre, de cserébe jobban tolja
az orrát kanyarban.
A motorfék tekintetében egy apró hiba van az
új modban, mert a beállított értéktől függetlenül
mindig 4-re veszi a setup betöltésénél és manuálisan
kell visszaállítani. Ezt hamarosan javítani fogjuk.
Hosszas fejlesztés
után elkészült a következő évadban használatos
fizikai csomag, amivel szeretnénk még élethűbbé
tenni a versenyzést.
Az autók tapadása némileg csökkent, a köridők
így jobban közelítik a valóságot (lassabbak az
autók). A három gumikeverék most már tényleg három
külön taktikát tesz lehetőve. Az autók viselkedése
is hangolva lett, a határon autózva a hátulja
jobban ficánkol, sokkal élvezetesebbé téve a versenyzést.
A régi setupok pár módosítással használhatóak:
- több hátsó szárny kell, kb. 3-4 egységgel
- az autó tömegelosztását egy, másfél egységgel
előrébb kell hozni
Mostantól már csak ezzel a fizikával lehet menni,
melyhez az alábbi csomagolt file-t kell az F1
Challenge 99-02 gyökérkönyvtárába kicsomagolni,
felülírva a körábbi HF1L Season 2004/5 Mod file-ait.
A játékot a mellékelt új HF1L_starterrel kell
indítani.
Az új évad kezdetét terveink szerint
2005. december 15-re halasztanánk, hogy mindenkinek
legyen ideje szokni az új autókat.
Német Nagydíj 2001
- replay és nem hivatalos eredmények
2005.11.06.
-
10:26
A Német Nagydíj
nemhivatalos eredményei és a replay a szokásos
helyen (letöltések és versenynaptár) található.
Lehet a replayt nem tudjátok azonnal letölteni,
a túlterhelt szerver miatt, próbálkozni kell.
Akinek óvni valója van, az ne felejtse
elküldeni!
A következő szezon kezdete előtt lesz
egy pici szünet, kb. 3-4 hét. Ezen idő alatt továbbra
is tudtok jönni funracelni a szokásos időpontokban.
A bajnokság végleges kiértékelése hamarosan elkészül.
Mostanában jár le az 1 éves bérletünk,
így esedékes a következő éves tagdíj, mely kb.
3600-5000 Ft / fő /év mértékű lesz a jelentkezők
számától függően. Aki indul a következő évadban
az küldjön a BT-nek egy levelet.
A következő évadban még biztosan a jelenlegi
moddal megyünk, de amint megjelennek rendes rFactor
F1-es pályák, szerintem azonnal váltani kellene.
Új évad tervezett első versenye: 2005.
november 25, vagy december 1.
Belga és Brazil Nagydíj
- ZigZag féle movie
2005.10.15.
-
08:25
Felkerült a
ZigZag által készített Belga és Brazil bajnoki
videó. Nagyon pörgösre sikeredett, érdemes letölteni:
innen
és innen
Letöltéssel próbálkozni kell, a szerver néha
túlterhelt.
Kínai Nagydíj - replay
és nem hivatalos eredmények
2005.10.14.
-
18:26
A Kínai Nagydíj
nemhivatalos eredményei és a replay a szokásos
helyen (letöltések és versenynaptár) található.
Lehet a replayt nem tudjátok azonnal letölteni,
a túlterhelt szerver miatt, próbálkozni kell.
Akinek óvni valója van, az ne felejtse
elküldeni!
Aktualitások
2005.10.07.
-
19:40
Felkerült a
ZigZag által készített Belga bajnoki videó. Az
Eau Rouge iden is több áldozatot szedett..., érdemes
letölteni: innen
Letöltéssel próbálkozni kell, a szerver néha
túlterhelt. Összes korábbi ZigZag videó letöltése:
itt
A kínai pályán lefolytatott két teszt során kiderült,
hogy a nagy lagokat az autók sérülése okozza.
Kikapcsolt sérüléssel gond nélkül tudtunk versenyezni.
Ennek végső próbája most szombaton lesz, aki tud
jöjjön el.
A jövő heti bajnoki versenyen a nagy számú induló
miatt az időmérő eredménye alapján fogunk dönteni,
hogy ki indulhat. A versenyen maximum 22-23 ember
állhat majd rajthoz, ennyit bír el a játék. Tehát
tessék gyakorolni ! A rendes HF1L tagok természetesen
előnyt élveznek.
A gokartozásról már elkészült Dave köridő összesítő
táblázata és hamarosan (2-3 nap) a fényképek is
fent lesznek, majd kiírom a hírekhez hol tudjátok
az anyagot megtekinteni.
Japán Nagydíj - replay
és nem hivatalos eredmények
2005.10.01.
-
09:45
A Japán Nagydíj
nemhivatalos eredményei és a replay a szokásos
helyen (letöltések és versenynaptár) található.
Lehet a replayt nem tudjátok azonnal letölteni,
a túlterhelt szerver miatt, próbálkozni kell.
Akinek óvni valója van, az ne felejtse
elküldeni!
Olasz Nagydíj - ZigZag
féle movie
2005.09.25.
-
21:15
Felkerült a
ZigZag által készített Olasz bajnoki videó. Nagyon
pörgösre sikeredett, érdemes letölteni: innen
Letöltéssel próbálkozni kell, a szerver néha
túlterhelt.
Dave szervezésében
kialakult az idei gokart találkozó programja:
Időpont és helyszín: Szeptember 25 (vasárnap)
10 óra Budaring.
Vasárnaponként 10.00-13.00-ig 5.000 Ft-os jeggyel
minimum 4db 8 perces, max 5db 8 perces futamra
van lehetőség, a jegyeket 10.00-től 11.00-ig lehet
megvenni, így 10.00-ra mindenképpen ott
kellene lenni.
Brazil Nagydíj - replay
és nem hivatalos eredmények
2005.09.16.
-
18:45
A Brazil Nagydíj
nemhivatalos eredményei és a replay a szokásos
helyen (letöltések és versenynaptár) található.
Lehet a replayt nem tudjátok azonnal letölteni,
a túlterhelt szerver miatt, próbálkozni kell.
Akinek óvni valója van, az ne felejtse
elküldeni!
HF1L gokart találkozó
2005.09.11.
-
11:01
Dave szervezésében
kialakult az idei gokart találkozó programja:
Tervezett időpont és helyszín: Szeptember
25 (vasárnap) 10 óra Budaring.
Vasárnaponként 10.00-13.00-ig 5.000 Ft-os jeggyel
minimum 4db 8 perces, max 5db 8 perces futamra
van lehetőség, a jegyeket 10.00-től 11.00-ig lehet
megvenni, így 10.00-ra mindenképpen ott
kellene lenni.
Sikerült a BT-nek
utólérnie önmagát és az eddigi összes bajnoki
verseny ki lett értékelve (Francia, Angol, Német,
Magyar, Osztrák és Olasz Nagydíj). Az összes statisztika
is frissült a Versenyzők
oldalon.
Összeadódó büntetések:
- 2 figyelmeztetés 3 bajnoki alatt -> -1 pont
- 2 szóbeli figyelmeztetés 3 bajnoki alatt ->
1 figyelmeztetés
A fentiek tükrében, illetve a rajtbalesetek okozása
miatt jópár mínuszpont is kiosztásra került. Sajnos
előfordultak pályáról leszorítós incidensek is,
melyekből 1db (Q2Kid versus Tejfogu) balesettel
végződött (ezt figyelmeztetéssel díjjaztuk), a
többi (számszerint 7db !!!) csak
unfair viselkedésnek minősítettük (szóbeli figyelmeztetés),
mivel baleset nem lett belőle. Azok akik a jövőben
is kiszorítással őrzik meg a pozíciójukat autómatikusan
figyelmeztetést kapnak.
Volt továbbá roncsautóval (3 kerékkel) körözés
a pályán, amit szintén tilos!
Hogy valami szépet is mondhassunk, a monzai versenyen
megszületett a HF1L legkisebb különbséggel
megőrzött pozíciója, hmmmmm mindössze
0.024 másodperccel végzett Mozso előtt. Nem semmi.
Kis mértékben átrendeződtek a csapatok is, Zuzu
mostantól a Jordanben versenyzik, Tejfogu az Audiban,
Ayrton a Midlandben és Dika a Jaguarban. A mostanában
csatlakozott tartalék versenyzők (Prisoner, GuLyi,
Fazer, Sziti) egyenlőre maradnak tartalék státuszban,
így a bajnokikon olyan autóba űlnek majd, ami
éppen szabad. Aktívból tartalék versenyzőkké váltak:
Habi és Wanille, mivel régóta nem jöttek bajnokira.
Hírmorzsák
2005.09.06.
-
00:01
- Az rFactor
licensz igénylés első fordulója lezajlott, összesen
36-an jelentkeztetek. A kódokat mindenkinek el
fogom küldeni, amint megkaptam őket. Akik most
nem jelentkeztek, nekik később még lesz lehetőségük
igénylésre.
- hmmmmm szervezésével összesen 17-en jelentkeztek
a HF1L póló készítésre, ennek tükrében készíteni
fogok egy végső árkalkulációt. Ezügyben majd hmmmmm
fog értesíteni titeket.
- ZigZag jóvoltából elkészült a Magyar Nagydíj
videója, amit egyelőre innen tudtok letölteni:
http://hf1lhun.uw.hu/ , de hamarosan
tükrözve lesz a nagy szerveren is.
- Amint látjátok készítettem egy Óvások
menüpontot mostantól ennek segítségével
kell elküldeni a bajnoki óvasokat, így talán mindenkinek
egyszerűbb lesz. Aki nem küldi annak az esetét
nem fogjuk kivizsgálni.
- A bajnoki versenyek kiértékelésével hamarosan
elkészülünk, ezen a héten minden jel szerint fent
lesznek az eredmények.
- Dave vezetésével HF1L gokartbuli van alakulóban,
a fórumban a gokart szekcióban
várjuk a javaslatokat. A tervezett időpont: 2005.
szeptember 24-25.
rFactor - licensz kódok
2005.09.03.
-
08:30
Bizonyára többen
tudjátok, hogy pár napja megjelent az rFactor
című játék, melyet ugyanaz a programozó csapat
(ISI) készített, mint a jó öreg F1C-t. A jövőben
az rFactor lesz a HF1L bajnokság alapja, amint
elkészülnek hozzá a használható pályák / autók
(ez szerintem 6-8 hónap kb.)
A játék minden tekintetben jobb, mint az F1C,
tehát nem kérdés az attérés, csak az, hogy mikor
váltunk. Mindenképpen profi moddal szeretnénk
jelentkezni, amihez idő kell.
Ennek ellenére jópáran úgy döntöttünk, hogy megvásároljuk
a programot már most, amihez on-line kell regisztrálni
és átutalni 35 Eurót. Mivel jól ismerem az ISI
legnagyobb emberét, a HF1L bajnokság tagjainak
és jelenlegi tesztversenyzőinek van egy olyan
lehetősége, hogy előre megkaphassák a kódokat
és csak később kelljen fizetni.
Ebben az esetben majd én fogom eljuttatni a licenszdíjakat
a fejlesztőknek. Ha emellett a módszer mellett
döntötök, akkor 37-38 Euro lesz a játék (tengerentúli
banki átutalás extra költsége miatt). A tényleges
fizetésre kb. 1 hónap áll rendelkezésre, viszont
nem kell on-line megadnotok a bankkartya számotokat
egy külföldi adatbázis számára. A játék végleges
ára attól függ összesen mennyien jelentkeztek,
de semmiképpen nem lesz több 37-38 Eurónál. Most
14 ember igényelt már.
Szeretném leszögezni, hogy csak az jelentkezzen
kódért, aki komolyan is gondolja, mert ha beadom
az igénylést, akkor a nem fizetők licenszdíjait
nekem kell saját zsebből fizetnem.
Az is fontos, hogy a HF1L bajnokság nem fogja
támogatni a feltört rFactor használatát, szeretnénk,
ha mindenki eredeti programmal indulna.
Licenszkódokért csak az jelentkezhet,
aki korábban HF1L tag volt / jelenleg HF1L tag
vagy már átesett a kiválasztási procedúrán és
részt vett éles bajnoki versenyen.
Ami a regisztrációhoz kell:
- valódi teljes név
- telefonszám, lehetőleg mobil
- becenév
FONTOS! - aki rajtunk keresztül igényel
kódot, az telepítés után NE
vásárolja meg on-line a kódot, mert akkor
duplán fizet! Amint megérkeztek a licenszek az
ISI-től részletesen leírom mit kell majd tenni.
Határidő: 2005 szeptember 5. (hétfő)
éjfél - aki eddig nem jelentkezik az kimarad !
Belga Nagydíj - replay
és nem hivatalos eredmények
2005.09.03.
-
08:00
A Belga Nagydíj
nemhivatalos eredményei és a replay a szokásos
helyen (letöltések és versenynaptár) található.
Lehet a replayt nem tudjátok azonnal letölteni,
a túlterhelt szerver miatt, próbálkozni kell.
Akinek óvni valója van, az ne felejtse
elküldeni!
HF1L bajnokság T-Shirt
2005.08.29.
-
18:30
A fórumban felvetődött
egy ötlet, hogy csináltatnunk kellene egy közös
HF1L bajnoki pólót. A kezdeményezés szerintem
jó, vannak rá lehetőségek, hogy olcsón megvalósíthassuk,
de ez persze függ a jelentkezők számától. Akit
érdekel a dolog, az jelentkezzen itt hmmmmm-nél:
A jelentkezők függvényében tudunk majd pontos
árat mondani, a póló ötleket is a fenti címre
küldjétek.
Nem HF1L tagok is jelentkezhetnek nyugodtan,
de aki előzetesen jelentkezik, kérjük vegye komolyan
a szándékát. A póló kinézete még nem végleges,
a hátára biztos felkerülnek a versenyzők aláírásai,
az elejére valami pofás logó. A póló alapja valószínüleg
Fruit of the Loom lesz, vagyis jó minőségű anyag.
HF1L starter - hamis
vírusriadó
2005.08.26.
-
15:26
Az utóbbi időben
több víruskereső hamisan trójainak vagy vírusnak
jelzi a HF1L Starter.exe-t. Eddigi tudomásom szerint
a Norton Antivirus és a NOD jelez. Mindenkit megnyugtathatok,
hogy az exeben semmilyen vírus nincs, a jelenséget
az okozza, hogy a HF1L Starter.exe védi magát
a visszafejtés ellen és ezt a védelmet detektálják
a vírusölők. A védelem a csalások kiküszöbölése
miatt van. Korábbi vírusülők nem voltak elég profik
ahhoz, hogy ezt a védelmet egyáltalán észrevegyék.
A Norton Antivírus Bloodhound.Morphine-nak detektálja,
de ha elolvassátok az alábbi linket, akkor kiderül,
hogy a Norton minden olyan exe-t ilyennek titulál,
amelynek védelmét nem tudja feltörni.
Mivel a starter exe-ben nincsen semmi kártékony,
így javítás sem fog készülni, a hamis vírusriadókat
hagyjátok figyelmen kívül, illetve állítsátok
be, hogy a vírusölők a startert ne szkenneljék.
Amint láthatjátok nálam is hibásan detektál a
NAV:
Belga Nagydíj - nyári
szünet
2005.08.06.
-
07:06
A sorozatos
és egybelógó szabadságok miatt a BT nem tudja
megrendezni eredeti időpontjában a Belga Nagydíjat,
ezért úgy döntöttünk 2 hetet csúsztatunk. Döntésünk
hátterében az áll, hogy minden versenyen 2 BT
tag szükséges. Ezzel amolyan nyári szünetet iktatunk
be, hiszen nem csak a BT tagok, de nyílván ti
is főszezonban mentek nyaralni.
Az eredeti versenynaptár tervezésekor ezt a szünetet
elmulasztottuk berakni, most viszont pótoljuk.
A Belga Nagydíj időpontja tehát 2005
szeptember 1., ekkor már nagy valószínűséggel
mindenki itthon lesz. A köztes időben igyekszünk
szervert indítani nektek, de elképzelhető, hogy
nem minden csütörtökön és szombaton lesz erre
lehetőségünk.
Olasz Nagydíj - replay
és nem hivatalos eredmények
2005.08.05.
-
10:00
Az Olasz Nagydíj
nemhivatalos eredményei és a replay a szokásos
helyen (letöltések és versenynaptár) található.
Lehet a replayt nem tudjátok azonnal letölteni,
a túlterhelt szerver miatt, próbálkozni kell.
Akinek óvni valója van, az ne felejtse
elküldeni!
A fórumba írtam egy rövid értékelést
a tegnapi versennyel kapcsolatban, várom válaszotokat!
Német Nagydíj - ZigZag
féle movie
2005.07.28.
-
08:25
Felkerült a
ZigZag által készített Német bajnoki videó. Ez
is, akárcsak a korábbiak, nagyon szép munka, érdemes
letölteni: innen
vagypedig innen
(thx Lazy)
Letöltéssel próbálkozni kell, a szerver néha
túlterhelt.
A múlt héten
bejelentett szábályváltoztatásokat beraktam a
szabályok közé is. Tehát akit sérelem ért a bajnoki
versenyen legyen szíves benyújtani az óvását az
esettel kapcsolatban.
Minden bajnoki verseny után 1 hét áll a rendelkezésetekre.
Osztrák Nagydíj - replay
és nem hivatalos eredmények
2005.07.21.
-
23:50
Az Osztrák Nagydíj
nemhivatalos eredményei és a replay a szokásos
helyen (letöltések és versenynaptár) található.
Lehet a replayt nem tudjátok azonnal letölteni,
a túlterhelt szerver miatt, próbálkozni kell.
Szösszenetek:
ad1: igazán jó lenne, ha a lekörözött versenyzők
elengednék és nem kilöknék az őket lekörözöket
(3 verseny óta ez megy), a kék zászlót észre kéne
venni
ad2: kicsit nonszensz, hogy a pole-ból indulót
az első kör végére a 17. helyre juttatjátok a
sorozatos kilökések miatt, nem kéne jobban vigyázni?!
Már megint azt látjuk, hogy csak akkor vigyáztok
egymásra, ha zsákszám osztogatjuk a büntetéseket.
Tényleg ezt akarjátok?
Ahogy mindig is, gyertek szombaton, Monza lesz,
itt különösen sok gyakorlás kell !
Angol Nagydíj - ZigZag
féle movie
2005.07.16.
-
10:45
Felkerült a
ZigZag által készített Angol bajnoki videó. Nagyon
élvezetes összeállítás, érdemes letölteni: innen
vagypedig innen
(thx Lazy)
Az utóbbi 4
hónap eredményei alapján ismét felülvizsgáltuk
az április 11-én kiadott HF1L mod gumi fizikáját.
A mostani változtatások oka elsősorban a hard
keverék túlzott előnye volt.
Változtatások:
- Medium komponens picit kevésbé melegszik
- Hard komponens érezhetően jobban kopik a hátsó
kerekeken
A változtatásoktól a realisztikusabb, szorosabb
versenytaktikák kialakulását várjuk. Az új gumik
azonnal elérhetőek, használatukhoz nem kell letölteni
semmit, csak elindítani a játékot.
Szombati szabályváltoztatásokkal
kapcsolatban
2005.07.11.
-
16:50
Elképzelhető,
hogy a szombati változtatásokat nem fogalmaztam
meg elég egyértelműen, de aki azt szeretné, hogy
a Magyar Nagydíjon a BT foglalkozzon egy esettel
egyáltalán, akkor jelezze azt nekünk. Ha
egy esetről nincsen semmilyen óvás, akkor a BT
semmilyen döntést nem fog hozni az esettel kapcsolatban,
úgy veszi, hogy semmi sem történt.
A Magyar Nagydíjat is beleértve, a BT
csak olyan incidenseket fog megvizsgálni és értékelni,
amiről óvást nyújtotok be. Ha
a versenyt követő hét nap alatt nem érkezik óvás
egy incidensre, akkor az eset elévültnek tekintjük,
későbbi felülbírálatra nincs mód.
Elkészítettem
egy realisztikusabb felni grafikát az összes HF1L
Season 2004/5 modban szereplő autóhoz. Mostantól
szebbek a felnik becsillanásai. A kiegészítő opcionális,
működik minden HF1L alapú moddal !
Mostanában talán
észrevettétek, hogy "picit" késünk a
versenyek kiértékelésével, ami egyrészt a precíz
munkához szükséges hatalmas időigény, másrészt
pedig a szabadidőnk hiányának számlájára írható.
Sajnos ezen tendencia nem valószínű, hogy meg
fog változni, ezért a segítségeteket kérjük.
A HF1L versenyszabályzat lehetőséget ad óvások
benyújtására, azon versenyzők, akiket sérelem
ért, az elmúlt három évadban bármikor benyújthatták
panaszukat a BT-nek elbírálásra. Ez egy lehetőség
volt, nem mindenki élt vele.
Mostantól a következőre szeretnénk mindenkit
kérni: akinek balesete / incidense vagy egyéb
közölni valója van, az alábbi linken írjon levelet
a BT-nek:
Mit tartalmazzon a levél?
- bajnoki verseny nevét
- incidens időpontját (másodpercben, replay alapján)
- érintettek nevét
- eset rövid, lényegretörő
magyarázását saját szemszögből nézve
Az óvásokat maximum a bajnoki verseny
utáni egy hétben lehet beadni, aki nem ad be óvást
egy esettel kapcsolatban, a BT úgy veszi, hogy
nem érte sérelem.
Mostantól tehát mindenki küldje el, ha sérelem
érte (illetve minden eseményről, ami szerintetek
fontos), és a BT a szokásos alapossággal kielemzi
a történteket és döntést hoz.
Az óvásokra nem fogunk külön válaszolni,
csak egy visszaigazoló levelet küld a BT, hogy
nyugtázza a panaszt / észrevételt.
Az új kiértékelési szisztémára ne úgy tekintsetek,
mint spicliskedésre. Nagyon sok idő az HF1L adminisztrálása,
a háttérben megbúvó munka, miközben a BT tagok
is szeretnének eredményesen versenyezni veletek.
Az utóbbi 3-4 hónap megfigyelései alapján, a limitált
szabadidőnk miatt a BT tagoknak nem jut elég idejük
mindenre. Nagyon nem szeretnénk, hogy az időhiány
a minőség rovására menjen, amire mindig is büszkék
voltunk. (22 versenyző minden mozdulatának megvizsgálása
a 45 perces verseny alatt...elég hosszadalmas)
Részben emiatt Qvazi tartalék BT tag lett (bajnokikon
teljes jogkorrel), helyét Mabi veszi át a kiértékeléseknél
(IndexF1 bajnokságban is BT tag egyébként).
Az ötlet Dave-től származik, köszi érte.
Az új kiértékelési módszer mostantól
érvényes, azaz a Magyar Bajnokiról már küldjetek
adatokat!
Magyar Nagydíj - replay
és nem hivatalos eredmények
2005.07.09.
-
08:50
A Magyar Nagydíj
nemhivatalos eredményei és a replay a szokásos
helyen (letöltések és versenynaptár) található.
Lehet a replayt nem tudjátok azonnal letölteni,
a túlterhelt szerver miatt, próbálkozni kell.
Javított HF1L mod -
v1.6
2005.07.09.
-
08:20
Az IndexF1 liga
versenyzőinek visszajelzései alapján (ők is a
HF1L mod egyik verzióját használják) kijavításra
került 2 apró hiba a HF1L modban.
Valamint KiMika vette észre, hogy 77 körös a
Magyar Nagydíj, holott 70 körösnek kellene lennie.
A v1.6-os mod tulajdonképpen a régi v1.5
és a nemrég kiadott hf1l2_mod_patch1 együtt, tehát
aki a patch1-et és az 1.5-ös modot már felrakta,
annak nem kell semmit sem újra letöltenie !
Aki mostantól letölti a HF1L modot, az
már automatikusan az 1.6-ost tölti le.
Új HF1L Season 2004/5
Mod v1.5
2005.07.03.
-
11:05
Elkészült az
új, sok helyen javított HF1L mod v1.5. Mostantól
csak ezzel lehet menni, a régi mod már nem működik.
- javított HF1L Starter.exe, v1.70
- javított 2004 Silverstone pálya
- javított 2004 China pálya
- javított 2004 Montreal pálya
- javított 2004 Monaco pálya
- új 2004 Bahrain pálya (BAHRAIN v2)
- új 2004 Hungaroring pálya (HUNGARORING v2)
- új 2004 évad végi autók (McLaren, Williams,
stb.)
FONTOS!
Az új modhoz már az RH2004 Base 1.05 és RH2004
TrackPack 1.05 szükséges. A tesztelés során a
régi 1.04-es verziókra rátelepítve nálam jól működött,
de ha probléma lépne fel, akkor ajánlott a következő
telepítési sorrend:
- le kell menteni a "Save" könyvtárat
- újra fel kell rakni az F1 Challenge 99-02-t
- létre kell hozni egy játékost
- fel kell rakni az RH2004 Basic Pack 1.05-ot
innen
- fel kell rakni az RH2004 Track Pack 1.05-ot
innen
- fel kell rakni a HF1L Season 2004/5 v1.5 modot
innen
- vissza kell másolni a régi "Save"
könyvtárat
- a játékot az F1 Challenge főkönyvtárában levő
HF1L_Starter.exe file-al
kell indítani
FIGYELEM!
A hamarosan megrendezésre kerülő HF1L HUNGARORING
bajnoki versenyt a régi (tehát
nem a v2-es pályán fogjuk megrendezni),
mivel mindenki ezen gyakorolt eddig!
Francia Nagydíj - ZigZag
féle movie
2005.06.18.
-
14:45
Felkerült a
ZigZag által készített Francia bajnoki videó.
Jobb lett, mint valaha.
Letölthető: innen
vagypedig innen
(thx Lazy)
Dave-nek elveszett a teljes levelezése, és kéri,
hogy az Amerikai Nagydíj nyilatkozatait küldjétek
el neki újra !
Most már tényleg el kellene küldeni !
Amerikai Nagydíj -
ahogy ZigZag látta (movie)
2005.06.04.
-
19:00
Felkerült a
ZigZag által készített következő nagyszerű bajnoki
videó.
Letölthető: innen
vagypedig innen
(thx Lazy)
Dave-nek elveszett a teljes levelezése, és kéri,
hogy az Amerikai Nagydíj nyilatkozatait küldjétek
el neki újra !
Kanadai Nagydíj - leölthető
movie
2005.05.27.
-
10:32
Felkerült a
ZigZag által készített következő nagyszerű bajnoki
videó.
Letölthető: innen
vagypedig innen
(thx Lazy)
Szerzői jogok, avagy
mindent lehet
2005.05.27.
-
19:00
Sajnos az utóbbi
időben ismét olyan dolgok történtek, hogy ide
kell beírnom, pedig elhihetitek nem szívesen teszem.
A 2005 Május 22-én az internetre felrakott MF1CB
/ F1CL és 2005 Május 3 óta letölthető VF1CL mod
olyan, a HF1L bajnokság (http://hf1l.hsw.hu) tulajdonát
képező részeket tartalmaz, melyek kimerítik a
hazai szerzői jogok megsértését.
A HF1L 2004/2005 mod utolsó verziója 2005 Március
7-én lett publikálva, a legelső verzió azonban
már 2004 December 30-án! Tehát jóval a jogsértő
MF1CB / F1CL / VF1CL modok előtt.
Már korábban is láthattunk hasonló fejleményeket,
de a mostani eset jól tettenérhető és egyértelműen
bizonyítható, mindemellett pedig a HF1L mod utolsó
olyan újjítása érintett, ami még nem jelent meg
ilyen vagy olyan formában a fent említett három
másik modban.
Miről is van szó tulajdonképpen?
A HF1L 2004/2005 mod egyik nagy ötlete, hogy
lehetővé teszi a piros lámpára való rajtolást,
még akkor is, ha dedikált szerver van a mezőnyben.
(2004 December 30 óta)
Illetve, hogy extra rajthelyek lettek kialakítva
a rajtrácson (22-nél több autó), és meg lett oldva,
hogy a tizenkettedik csapat is elférjen a játékban
lévő 11 boxban. (2005 Március 7 óta)
Ez a két megoldás 100%-osan a HF1L saját tulajdona,
senkinek semmilyen munkája / ötlete / adata nem
lett hozzá felhasználva, az eredeti készítő csak
és kizárólag Molnár Zsolt (mozso).
Mivel már minden "átkerült" a fent
megnevezett három modba, leírom, miként is működik
a dolog: Rajtolás:
- mindig a szerver autó kerül az első rajtkockába
- az első rajtkocka át van helyezve a 11. csapat
boxjának középső helyére
- a második rajtkocka a legelső helyére van rakva,
a harmadik a második helyére, stb.
- a 22-24 rajthelyek manuálisan mindenféle program
használata nélkül - un. próbálgatásos módszerrel
- lettek kialakítva, hogy a megfelelő helyen és
pozícióban (x, y, magasság + forgatás) legyenek
az autók a rajtrácson
Boxok / Tankolás:
- a 12. csapatnak már nincsen hely a játékban,
ezért a csapat három autója a 9., 10. és 11. csapat
boxának a középső helyeire kerültek (ezeket nem
használja a játék), hogy ne legyen gond
- a szerver autó tankolási pozíciója szintén a
boxon belülre került, a 11. csapat középső helyére,
így az összes többi autó zavartalanul tankolhat
a meglévő 11 box előtt
Ezen megoldások fúrcsa mód egy az egyben, az
összes paramétert copy-paste eljárással duplikálva
átkerültek az MF1CB / F1CL és VF1CL modokba, pár
kiegészítéssel:
- minden érték mögé lett illesztve egy vagy két
darab nulla (ez ugye matematikai szempontból nulla
módosítás, márpedig az egészben a koordináták
a lényegek)
- a készítő most már KiMika lett, és a jogtalanul
másolt értékeket immár saját munkájaként tünteti
fel, majd gondosan kiemeli minden "általa
készített" modban a saját szerzői jogait
- a HF1L 2004/2005 mod részeinek felhasználásakor
sem írásban, sem szóban, sem emailben KiMika nem
kért engedélyt és ilyet nem is kapott
Az egészben az a vicc, hogy lehetőség lett volna
megfelelő feltételek mellett licenszelni a HF1L
modot, mint ahogy ezt az IndexF1 (http://indexf1.hu)
bajnokság és a LANMod igénybe is vette. Sőt, a
két említett esetben egyedi igények alapján testre
lett szabva minden, a két társulat kéréseit figyelembe
véve.
Én személy szerint nagyon sok munkát fektettem
abba, hogy ez a programhibáktól hemzsegő játék
mégis használhatóvá váljon és új dolgokat is meg
lehessen benne oldani. Csak a monacói rajtrács
elkészítése több órát vett igénybe.
Melyek is az érintett file-ok?
A játék pályánként külön AIW fileokban tárolja
az összes autó koordinátáját a rajtrácson és a
boxban is. Ezen fileok lényegi módosítás nélkül
(a hozzáadott nullákat kivéve, amik nem csinálnak
semmit) egy az egyben átkerültek az MF1CB / F1CL
és VF1CL modokba, de a készítő most már KiMika
lett.
Attól függően, hogy melyik évad van betöltve
20 (RH2004), illetve 22 (RH2003) rajthely adatai
vannak a játékban gyárilag, tehát a 23-26-os rajthelyek
a HF1L mod készítőjének munkája az összes pályán,
ez alól csak Bahrain és Sanghai kivétel, ahol
a pálya eredeti készítői elegendő rajthelyet csináltak.
Álljon itt néhány példa a megegyező AIW
fileokról, mely igaz az összes pályára:
(eltérések - az ominózus nullák, pirossal kiemelve)
A fentiek tükrében a szintén általam fejlesztett,
az MF1CB és F1CL által licenszelt F1C starter
programokat a jövőben nem áll módomban frissíteni,
minden etéren adott támogatást megszüntetek és
természetesen az egyszeri licenszdíjat visszajuttatom
KiMikának. Ezen programok használatára - mint
készítő - a továbbiakban nem adok engedélyt !
Tehát az új MF1CB / F1CL 1.40-es carsethez sem
készül starter és a régi MF1CB / F1CL carsetekhez
pedig nem használható a régi starterem.
(A starter első sorban a csalások ellen készült
és ezzel lehetséges a Bahrain pálya futtatása
is többek között. A csalások kiszűrésére / megakadályozására
ezentul más megoldást kell találnia az érintett
bajnokságoknak - igazán sajnálom, de nem tudok
mást tenni)
A jogsértések miatt szeretném, ha az
érintett AIW fileok mindhárom KiMika által készített
modból eltávolításra kerülnének az elkövetkező
2 hétben. A HF1L fileok felhasználásához továbbra
is a szerző írásos hozzájárulása szükséges !
Különösen bosszantónak érzem, hogy éppen KiMika
publikálja weboldalán, hogy mi a helyzet a szerzői
jogokkal, és éppen Ő az aki a legtöbbet vét ez
ellen.
Mert meguntam, hogy észérvekkel és szép szóval
semmire sem mentem az utóbbi időben, hogy mindenki
a HF1L modból merít anélkül, hogy az eredeti készítőt
megkérdezné / feltüntetné ! Nem a mostani
az első eset...sőt...
A HF1L mod (starterrel együtt) továbbra is licenszelhető
és megfelelő átfutási idő mellett testreszabásra
is van lehetőség. Csakúgy, mint eddig bármikor,
lásd IndexF1 és LANMod.
Azonban a korábbiaktól eltérően semmilyen más
modhoz / starterhez nem adok technikai és egyéb
támogatást még licenszdíj ellenében sem !
Megszülettek
a hivatalos eredmények a négy legutolsó bajnoki
versenyről. Ezúton is szeretnénk elnézést kérni
a csúszásért, de rengeteg dolga akadt mostanában
a BT-nek.
Monacóban pár embernek gondja akadt a stabil
kapcsolattal a szerver felé. Qvazi végig ott volt
a szerveren, csak az időeredményét nem számolta
a program (szerver replayen is ott köröz). Tibke
Qvazihoz hasonlóan beküldte a saját replayet elemzésre,
de sajnos a 2350. másodperc után semmilyen adat
nincs benne, a raplay a verseny 2/3-nál megszakad.
Bár ekkor Tibke az első helyen volt, de egyik
replay sem tartalmaz adatokat Tibke további köreiről
(Qvazié igen). Emiatt Tibke pozícióját nem lehet
megállapítani a 2350. másodperc után. Qvazi köridejei
viszont megmutatják, hogy valójában Ő nyerte a
Monacoi Nagydíjat. Eredményét jóvá is írtuk.
Európa Nagydíj: Mabi: rajtbaleset okozása (2
másik autó érintett) -> 1 bajnoki pont levonás Jolly: +10mp időbüntetés
(Tibke meglökése) Finiser: 1 figyelmeztetés
(Kimi meglökése) Heidfeld: 1 figyelmeztetés
(Mozso meglökése) hmmmmm: 1 figyelmeztetés (Miki
meglökése) hmmmmm: 1 figyelmeztetés (Dave
meglökése) -> 1 bajnoki pont
levonás Dave: 1 figyelmeztetés (Finiser
meglökése) ZigZag: 1 figyelmeztetés
(Wanille meglökése)
Amerikai Nagydíj: Jolly: rajtbaleset okozása (2
másik autó érintett) -> 1 bajnoki pont levonás Heidfeld: 1 figyelmeztetés
(Senna meglökése) hmmmmm:
1 figyelmeztetés (Blaze1st meglökése) CartBoy: +10mp időbüntetés (Jolly
meglökése)
hmmmmm: 1 figyelmeztetés (Miki meglökése)
-> 1 bajnoki pont levonás Szeretnénk részvétünket kifejezni Mikinek,
aki hmmmmm lökését követően a palánkon túlra repült
és pontszerző helyről olyan szituécióba került,
hogy nem tudott visszakeveredni a pályára.
Jó lenne, ha a vágásokra jobban figyelnétek,
a Francia Nagydíjon mindenki vezessen figyelmesebben
!
Gumiválasztás és versenytaktika
2005.05.17.
-
17:20
Az elmúlt verseny
tapasztalatait szeretném most veletek megosztani
a gumiválasztást illetően, mivel nem biztos, hogy
mindenki tisztában van vele (eddig én sem voltam).
Ha valaki az időmérőn soft gumit szeretne használni
a versenyen pedig medium gumit, akkor a következőt
kell tennie:
1. két külön setupot kell készíteni, az egyik
az időmérő setup (soft gumival), a másik a versenysetup
(medium gumi és megfelelő benzin)
2. Az első Practice4-en az időmérő setupot kell
betölteni
3. Időmérő után amikor a szerver restartolt és
megint Practice4 van, akkor a versenysetupot kell
betölteni
Aki a második Practice4-en nem
tölti be a medium gumis versenysetupját, az a
rajtnál még fel tudja rakatni a medium gumit,
de a következő 1-2 tankolásnál csak azt a gumit
tudja felrakatni, ami a betöltött setupjában eredetileg
be van állítva.
Tehát nem elég beállítani a medium gumit, hanem
be kell újra tölteni azt a setupot,
amiben a medium van elmentve!
Érdemes pontosan ugyanannyi benzint beállítani
a tankolások alkalmával, mert egy bug miatt a
játék az első tankolásra beállított benzint tölti
be a második és harmadik tankolásnál is. Aki az
első tankolást rövidebbre veszi és a második (harmadik)
tankolást akarja hosszabbra, annak kifogyhat a
benzine!
Tehát a versenytávot pontosan negyedeljétek /
harmadoljátok / felezzétek a taktikátoktól függően
és mindig érdemes 3-4 litert ráhagyni tankolásonkként.
Versenyzői nyilatkozatok
2005.05.01.
-
17:20
Dave hathatós
közreműködésével felkerültek a eddigi összes versenyt
kielemző versenyzői nyilatkozatok. A jövőben légyszíves
verseny után mindenki automatikusan küldje el
ezeket Dave-nek, akinek még hiányzik a nyilatkozata
az legyen szíves pótolni. Köszi !
Európa Nagydíj videó
- leöltés
2005.04.29.
-
19:35
Felkerült a
ZigZag által készített következő nagyszerű bajnoki
videó.
Letölthető: innen
(thx Lazy)
Mint páran láttátok, személyes okok miatt a BT
tagjainak nem túlzottan jó a következő csütörtöki
bajnoki verseny. Légyszíves olvassátok el a Fórum:
HF1L TársalGO részt és foglaljatok állást
!
Szabálykiegészítések
- véres kard "program"
2005.04.12.
-
11:40
A legutóbbi
bajnoki versenyen szerzett negatív tapasztalatokat
elemezve, a BT a következő irányelveket fekteti
le a következő bajnoki versenyre vonatkozóan:
Az alábbi menetrend
kötelező érvényű mindenkire nézve !
21:30-ig Practice 4:
- közvetlenül az időmérő előtt: bugcheck
- akinek bugja van azt megvárjuk, aki más okból
lép ki az nem tud mért kört menni
- időmérő setup betöltése !!! - rdyzés (chat stop innentől !!!)
- váltás időmérőre
21:30-tól Időmérő:
- szokásos 6 körös időmérő edzés
- a gumik miatt az időmérő végén a szerver újratölti
a pályát, kilépni nem lehet !!!
21:50-től ismét Practice 4:
- bugcheck
- akiknek nincs mért körük, azokegy
(1 !) mért kört mehetnek (BT
döntése alapján lehetséges) - versenysetupok betöltése !!! - váltás Warm-Up-ra
22:00-tól Warm-Up: - bugcheck
- akinek bugja van azt megvárjuk, aki más okból
lép ki az nem versenyzik
- 15 perc melegítés (3 kört kell menni) - rdyzés
- versenyre váltás
Megjegyzések:
- Practice 4 végétől tilos a chatelés,
nincs idő egymás szórakoztatására. Csak a technikai
jellegű problémák / kérdések engedélyezettek,
aki ezt megszegi az mondatonként 1 figyelmeztetést
kap!
- Amikor a BT bejelenti, hogy a pályán
nem lehet menni, de mégis valaki a pályán van
és/vagy bőgeti a motort a boxban az 1 figyelmeztetést
kap!
- Próbarajt nincs, erre való
a funrace / gyakorlás (3 alkalom összesen)! El
kellene jönni... :-(
- Aki a warm-upon kérdezi meg, hogy hány
körös a verseny, 1 figyelmeztetést kap!
- Aki elfelejti megfelelő időben betölteni
az időmérő / versenysetupját (lásd fent), azzal
a többi 20-22 ember érdekeit figyelembevéve nem
áll módunkban foglalkozni! Tehát olyan
gumival indul ami jut neki.
- Aki a rdyzés alatt UTÓLAG jelenti be,
hogy bugja van az 1 figyelmeztetést kap. Minden
session alatt magatoktól ellenőrizzétek a bugokat,
ne várjatok a BT felhívására!
Összefoglalva: Időmérő kezdetétől
csak rdyzni lehet, bejelenteni a bugokat és technikai
jellegű dolgokban kikérni a BT véleményét, más
chatelés tilos!
Ezek a regulák talán picit szigorúak első blikkre,
de a tapasztalatok alapján a jóhiszeműség - hogy
képesek vagytok komolyan csinálni - sajnos nem
elég. Remeljük, hogy mindannyiunk örömére a csúszások
a fenti intézkedéseknek közönhetően drasztikusan
csökkennek.
üdv,
Véres kard BT
Fontos közlemény! -
változtatások
2005.04.11.
-
13:15
Az évad első
versenyein szerzett tapasztalatok alapján elkészítettünk
egy módosított fizikai csomagot, ami kizárólag
a gumikat érinti.
Változtatások röviden:
- soft gumi kevésbe tartós, de jobban terhelhető
(kisebb melegedés)
- medium gumi tartósabb lett
- hard gumi szintén tartósabb lett, picit jobban
melegszik is
Általános fejlesztések:
Az összes gumi gördülési ellenállása finomítva
lett, közelítve a valósághoz. A gumik kopási görbéje
állítva lett, a jó állapotban lévő (zöld) gumik
jobban autózhatók, tapadásukat realisztikusabban
vesztik el. Az első és hátsó kerekek kopásának
egymáshoz viszonyított aránya a gumi élettartama
alatt egyenletesebb lett, ezáltal az autó hasonló
menettulajdonságokkal rendelkezik mindhárom gumikeverékkel,
kivéve a tapadást természetesen.
A változtatások azért voltak szükségesek, mert
a kezdetben tervezett három gumikeverék-három
fajta boxtaktika nem tudott megvalósulni a gyakorlatban,
azonban a módosításokhoz megfelelő mennyiségű
teszt- és versenyadat kellett. Bár a módosítások
már korábban elkészültek, de nem akartuk közvetlenül
az Európa Nagydíj előtt bevetni, ugyanis nem tudtatok
volna gyakorolni.
Nagyon fontos, hogy a következő két funrace
alkalmával (csütörtök + szombat) mindenki ismerkedjen
meg az új fejlesztésű gumikkal. Némileg
át kell gondolni a boxtaktikát is, hiszen a soft
gumi nem fogja már a kétszeres cserét bírni.
Az új gumik hétfő este 21:00-tól lesznek elérhetőek
!
Új gumi fizika
2005.04.11.
-
21:11
Kedvenc gumigyártónk
műhelyéből 11 perc késéssel, de megérkeztek a
frissen sűlt papucsok. Kérünk minden pilótát a
boxban igényeljék az új gumikat a mérnököktől.
Ergó lehet tesztelni mostantól! A gépeteket indítsátok
újra!
Monaco Nagydíj - letölthető
movie
2005.04.10.
-
00:20
Az Európa Nagydíj
nemhivatalos eredményei és a replay a szokásos
helyen (letöltések és versenynaptár) található.
ZigZag jóvoltából felkerült a monacói verseny
visszajátszása (140MB), amely
letölthető:
innen vagypedig innen
(thx Lazy)
Spanyol Nagydíj - letölthető
movie
2005.03.28.
-
11:11
ZigZag jóvoltából
felkerült az idei ötödik bajnoki videója (77MB,
avi). Szép munka, csak gratulálni tudunk.
Spanyol Nagydíj - replay
és nem hivatalos eredmények
2005.03.11.
-
07:40
A Spanyol Nagydíj
nemhivatalos eredményei és a replay a szokásos
helyen (letöltések és versenynaptár) található.
Szombaton várunk mindenkit ismét!
Új HF1L carset - új
versenyzők
2005.03.09.
-
07:00
Régi jó ismerősünk
tér vissza a HF1L berkeibe, névszerint Wanille.
Én személy szerint nagyon örülök, hiszen Wanille
internetes gondjai most már nem állhatnak a versenyzés
útjába. Üdvözlünk újra a HF1L-ben !
Mivel nincsen már szabad autónk, így elkészítettem
egy új csapatot (Midland F1), ami a HF1L tizenkettedik
csapata lesz. Az új 1.4-es HF1L carset emiatt
szükséges, illetve pár hiba is ki lett javítva,
mint pl. Nürburgring pálya, új HF1L starter.
Az új carset letöltése kötelező, a régivel
nem fogtok tudni versenyezni a mai nap (szerda,
március 9.) 09:00-tól !
Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az új HF1L
carset szerzői jogvédelem alá esik, máshol nem
felhasználható sem egészében, sem részeiben. A
carset egyes részei licenszelve vannak az eredeti
készítőktől.
Megszülettek
a hivatalos eredmények a két legutolsó bajnoki
versenyről. Sajnos nagyon sok büntetést kellett
kiosztani, mindenkit nyomatékosan kérünk, hogy
jobban figyeljetek egymásra!
Felhívjuk a figyelmet, hogy a kicsúszás
/ ütközés után úgy kell a pályára visszatérni,
hogy másokat ne üssetek ki! Azért van a TC override
gomb a játékban, hogy szűk helyen is meg lehessen
fordulni. Aki nem tudja ezt hogy kell, azonnal
kezdje el gyakorolni! Ha valaki ezután is balesetet
okoz a visszatérésnél, az szigorú büntetést fog
kapni.
Amint látjátok bőven akadt munka. Mivel egy verseny
kiértékelése másfél óra hosszú, a BT igazán örülne,
ha óvatosabbak lennétek.
San Marino képek
2005.02.26.
-
09:00
Felkerültek
a Tivi által készített képek San Marino-ról, a
Képek szekcióban megnézhetitek őket.
San Marino Nagydíj
- replay és nem hivatalos eredmények
2005.02.25.
-
01:19
A San Marino
Nagydíj nemhivatalos eredményei és a replay a
szokásos helyen (letöltések és versenynaptár)
található. Szombaton várunk mindenkit ismét!
Új HF1L starter - v1.61
2005.02.20.
-
23:10
Sajnos egy apróbb
hiba volt a starterben, amit csak most sikerült
felderíteni. Remélhetőleg most már hibamentesen
működik, aki mégis rendellenességet talál, az
e-mail útján azonnal jelezze!
Amennyiben mindenkinél működik rendesen, akkor
a csütörtöki bajnokit már ezzel futjuk le. A régi
starter mostantól nem működik, csak az új - 1.61-es
verzióval lehet elindítani a modot !
A tegnapi
sirelmas rajtolás miatt megváltoztatjuk
a funrace-ek lebonyolitását. A hangsúly
a rajtoláson és az egymás elleni versenyzésen
van, mert úgy tűnik sokan úgy vezetnek,
hogy nem veszik figyelembe mások is vannak
a pályán!
A BT azonnali hatállyal a következő
új szabályokat / módosításokat hozza:
- aki a két bajnoki között megrendezett
három gyakorlás közül (szombat-csütörtök-szombat)
legalább egyre nem jön el és minimum
egy rajtgyakorlaton nem vesz részt, az automatikusan
1 figyelmeztetést fog kapni (2 figyelmeztetés
= -1 bajnoki pont!)
- a funrace-ek alkalmával a szabadedzés
ideje maximum 1 óra lesz (19:00-20:00)
- akinek ez az egy óra nem elég a gyakorlásra,
az off-line még tud gyakorolni
- 20:00-tól rajtgyakorlatok és 12%-os
funrace-ek lesznek
Szabálymódosítás
tervezet 2
2005.02.11.
-
10:35
Mivel
a rajtnál nem figyeltek egymásra eléggé
és ha a három BT tag elől van, akkor nem
feltétlen lehet látni mi van hátul, ezért
önkéntesek jelentkezését várjuk, akik megbízhatóan
tudják jelezni, ha hátul gondok vannak,
ami mondjuk egy restartot indokolna.
Aki szivesen segítene az ne habozzon jelentkezni,
de fontos pár dologgal tisztában lennie:
- csak akkor jelezhet, ha tényleg gond van
a rajtnál, vagy az első 2 körben
- csak a játék beépített chat üzenetét használhatja,
amit meg lehet tenni vezetés közben is
- hátsó traktusban kell főleg segítség
- a megbízhatóság és felelősségteljes viselkedés
nagyon fontos
Itt van pl. a tegnapi verseny, ahol az
első rajtnál és személy szerint láttam okot
az új rajtra (két autó oldalirányban repült
a pálya felett a többiek közé) és ezért
félreálltam (nem estem ki!), nem akartam
ugyanis sok kiesőt az első kanyarban.
A második rajtnál nem láttam a tükörben
nagy gondot, de elmondásotok szerint akkor
is volt gond.
Aki úgy érzi, hogy szivesen segíteni a
BT-nek és lenne a "hátsó szemünk"
az írjon a fórumba !
Szerintem két ilyen BT segítő elég lenne,
hogy nagyságrendekkel jobb rajtokat tudjunk
csinálni.
Bahrain bajnoki
verseny
2005.02.11.
-
08:55
Többeknek
nem sikerült valami fényesen a bahrain-i
nagydíj, aminek okát én elsősorban az elhúzódó,
késői kezdésben látom. Mindenki dekoncentrált
lesz sajnos.
Bár többször is hangúlyoztuk, hogy rajtoljatok
óvatosan, ez valamiért nem történt meg.
Ezzel arra kényszerítitek a BT-t, hogy még
szigorúbban büntessen a rajtincidensek miatt.
Nem tudom ez miért jó valakinek,
elég lenne mondjuk elvenni a gázt és óvatosabban
fékezni !
A következő javaslattal állok elétek a
bajnoki versenyek lebonyolítását illetően:
- időmérő nem a bajnoki előtt lenne, hanem
a bajnokit megelőző csütörtökön vagy szombaton
- véleményem szerint a csütörtök azért lenne
szerencsésebb, mert akkor senki nem megy
el este bulizni / kirándulni / stb., emiatt
a többség jobban ráér
- időmérő 21:30-kor kezdődne, és a warm-up
is a következő csütörtökön, így minimum
1-1.5 óraával tudnánk korábban kezdeni
Tervezett lebonyolítás:
- Imola időmérő: 2005. február 17. 21:30,
csütörtök
- Imola warm-up: 2005. február 24. 21:30,
csütörtök (eredeti dátum ez a versenynaptárban)
- Imola race: 2005. február 24. 22:00, csütörtök
Ha elfogadjátok a javaslatot, akkor ezentúl
mindig ez lesz a lebonyolítás, mert tarthatatlan
a 23 óra utáni kezdés !
A replay és a nem hivatalos eredmények
a szokásos helyen (letöltések és versenynaptár)
található. Szombaton várunk mindenkit.
Megszülettek
a hivatalos eredmények a két legutolsó bajnoki
versenyről. Az új évadra való tekintettel
nem voltunk túlzottan szigorúak. A szóbeli
figyelmeztetéseket mindenki vegye komolyan,
mert a következő már valódi lesz !
Felhívjuk a figyelmet, hogy játék
közben nem lehet az internet kapcsolatot
másra használni, ne töltsetek le.
Akinek testvére, szülei, stb. használni
szeretné a versenyek alatt az internetet,
az beszélje le róla őket ! A következő ilyen
esetben ki fogjuk zárni a galibát okozót
!
Tibke
és Qvazi segítségével összeállítottunk egy
setup csomagot, amit használhattok kiindulási
alapnak a HF1L Season 2004/5 modhoz.
A csomagban van kétféle PLR file is, ami
lehet pár embernek megkönnyíti a kormány
beállítását, fontos, hogy nézzétek meg az
olvass_el.txt file-t, hasznos információk
vannak benne !
Hamarosan
itt a csütörtök, azaz az idei második
bajnoki verseny! Ahogy korábban
írtuk, csak az első verseny volt szombatra
ütemezve, az összes többi a versenynaptárban
leírtak szerint, csütörtökön kerül megrendezésre.
Reméljük senkit nem kavart meg az Ausztrál
Nagydíj.
Optimalizálva lett a HF1L Starter program
is, amit kötelező letölteni. A régi starter
mostantól nem működik, csak az új - 1.41-es
verzióval lehet elindítani a modot !
A starter csak Windows XP, Windows 2000,
Windows 2003 és Windows NT alatt fut.
Ausztrál Nagydíj
- replay és nem hivatalos eredmények
2005.01.16.
-
00:15
Véget
ért az idei első verseny, ami nagy csatákat
hozott, ott folytattuk ahol tavaly abbahagytuk.
:-)
A replay és a nem hivatalos eredmények
a szokásos helyen (letöltések és versenynaptár)
található. Csütörtökön ismét várunk mindenkit.
Ausztrál Nagydíj
- fontos információ
!
2005.01.15.
-
15:40
Csak most
bizonyosodott be teljesen, hogy a játék
figyeli milyen gumikat választunk az időmérőn.
Emiatt az időmérőn használt gumi hatással
van a versenyre is!
A következőképpen működik a dolog:
- az időmérőn, az első mért kör
alatt használt gumi választható csak a verseny
folyamán
- a tankolások alkalmával csak ezt
a gumit engedi kiválasztani a program
- azonban a warm-upon még bármilyen gumit
lehet választani, ami a rajtoláskor az autón
lesz
Tehát a következőt lehet pl. megtenni:
Időmérőn aki soft gumit választ és ezzel
teszi meg az első mért körét, az a rajtrácson
még indulhat soft/medium/hard gumival, de
az tankolások alatt már csak soft gumit
rakathat fel !
Így a verseny hátralevő részében már csak
softtal mehet. Ezt maga a játék generálja,
megkerülni nem lehet. Fejlesztők ezzel próbálták
utánozni az igazi F1 megkötését, azaz hogy
az időmérőn használt gumival kell menni
versenyen is.
Eddig ez a megkötés nem jött elő, hiszen
mindenki soft gumikat használt tavaly, most
azonban reális alternatíva mindhárom gumitípus!
A mai
napon a szerver már 17:00-tól elérhető lesz
annak aki on-line szeretne gyakorolni. Tervezünk
pár rajtgyakorlatot is, illetve az új jelentkezők
tesztelése is ekkortól lehetséges. A mai
teszt folyamán dől el, hogy kik kapnak versenyzési
jogot az új versenyzők közül.
Első bajnoki
időpont - január
15 - szombat
2005.01.09.
-
09:50
Az
itt lévő linken folyik egy diskurzus,
hogy mikor legyen az első bajnoki versenyünk.
Az apropó, hogy sokan nem érnek rá január
13-án.
A visszajelzések alapján a szombati nap
jobb időpont, így az első bajnoki verseny
kivételesen szombaton lesz
megtartva. Az összes többi a versenynaptárban
leírtak szerint, azaz csütörtökönként. Lásd:
versenynaptár
HF1L letöltések
2005.01.05.
-
19:00
Két új
letöltés került fel a weboldalunkra:
Sokakat zavar a HF1L modban található menüikonok
hangja, igy az eredeti játék hangjait összecsomagoltam.
Ezt a zipet az F1C főkönyvtárba bemásolva
vissza tudjátok állítani az eredeti állapotot.
Akinek mégis az új hangok tetszenek, vagy
a két hangváltozatot szeretné keverni az
a megfelelő wav file-ok bemásolásával el
tudja érni a kívánt hatást.
A másik letöltés pedig egy setup file.
Ezt a setupot lehet kiindulási alapnak használni.
Bár közel sem tökéletes, azért 1.24.3xx
körüli időket vígan lehet menni vele Ausztráliában.
Elérkezett
hát a pillanat, mindenki izzítsa a kormányokat,
mert január 15-én, este 21:00-kor kezdetét
veszi az első 2005-ös bajnoki verseny.
Helyszín: Ausztrália, további részletek:
versenynaptár
Apróbb változások voltak a szabályok között
is, amiket piros színnel igyekeztünk
kiemelni. A változtatások egy része a büntetések
csökkentését jelenti, úgy gondoltuk ehhez
a jól összeszokott versenyzőgárdához nem
szükségesek olyan szigorú büntetések.
Változott a rajtprocedúra is, kérünk mindenkit,
olvassa el, ne legyen meglepetés !
Ezen felül bekerült két új programhiba
dokumentációja is, ennek ellenőrzését is
el kell végezni ezentúl az időmérő és a
verseny elött.
Küszöbön
áll az új évad indulása, ezért szeretnénk,
ha mindenki aki váltani szeretne csapatot
azonnal jelezze a ezen
az e-mail címen !
Akik már HF1L tagok / tartalék versenyzők
és nem fizették be az idei tagdíjat, azok
kérjük, sűrgösen tegyék ezt meg !
Akik szeretnének velünk vezetni
a 2005-ös évadban, de még nem HF1L tagok
/ tartalék versenyzők, akkor azonnal kezdjék
el a jelentkezési folyamatot, amit
itt
lehet megtenni